Magunkról | Kapcsolatok | Üzenetküldés |
NYUGDÍJ 2023 - előadáshoz kattintson ide
A "SALDO" - képviseletként, helyi vállalkozásként - csaknem azóta van jelen Debrecenben - s ezáltal a megyén is túlmutató vonzáskörzetében -, mióta egyik markáns alapítója a SALDO Zrt. is aktív. A közös múlt, mellyel több, mint 60 éves gyakorlat áll a név mögött, 2008 óta a SALDO Képzés Kft-ben ölt testet, amelyet a SALDO Zrt-vel alapítottunk. A cég azóta átment néhány változáson, amiből az ügyfeleink leginkább azzal találkoznak, hogy folyamatosan bővülnek szolgáltatásaink, tanfolyamaink.
Én magam a tanárképzésemet követően tanársegédként oktatástechnikát tanítottam az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd újabb és újabb tapasztalateszerzéseken és képzéseken túl 2000-től kerültem megyei szintű felnőttképzési vezetői posztra, s aztán 2005-től az akkori SALDO-hoz, regionális hatáskörrel ügyvezetőként.
V allom, hogy akkor jó a felnőttképzés, ha annak minden résztvevője jól érzi magát benne, és elégedett az itt töltött idejével - úgy a tudást megszerző hallgató, s aztán bizonyítványt szerzett érvényesülni tudó szakmai partner, mint a szervező és a tanár, aki átélheti munkája beérését.
N
evünk nemcsak múltunkkal azonosítható, hanem számos új törekvéssel és újítással, ami a felnőttképzésben fémjelzi működésünket. Úgy oktatásszervezés és vizsgalebonyolítás terén, mint speciális szakmai tanfolyamok, továbbképzések megjelentetése, s tanácsadás nyújtása terén. Legtöbb ügyfelünk első együttműködésünket követően is kapcsolatkörünkben marad. Újabb tanfolyamát, új továbbképzését már nálunk tervezi.
Sz. Tóth Vilmos
ügyvezető
Cégjegyzékszám:
Adószám: Bankszámlaszám: KSH jelzőszám: Nyilvántartási szám: Könyvviteli szolg. végzők szakmai továbbk. ny. sz.: |
09-09-015039
|
Címünk:
Halköz Üzletház
4025 Debrecen, Simonffy u. 4-6. I/108.
TM Irodaház
4030 Debrecen, Vágóhíd u. 3. Fsz.
A kis képre kattintva, egy térképen láthatja irodánk elhelyezkedését:
A felüljáróról lehajtva a jobb oldalon levő Topán Cipőbolt után (tovább a Daniella Villamossági üzlet mellett) a SPÁJZ diszkont áruháznál jobbrafordulva, majd kb. 10 méter után még egyszer jobbra, s a két irodaházból a második (kőporozott).
HÉTFŐ | 09:00-15:00 |
KEDD | 09:00-18:00 |
SZERDA | 09:00-15:00 |
CSÜTÖRTÖK | 09:00-15:00 |
PÉNTEK | 09:00-15:00 |
SZOMBAT | telefonon vagy e-mailben egyeztessük |
Ha csak ettől eltérő időpontban tudna megkeresni bennünket, hívjon, vagy írjon időpont egyeztetésért!
SALDO Képzés Kft.
4030 Debrecen
Vágóhíd u. 3.
SALDO Képzés Kft.
4030 Debrecen
Vágóhíd u. 3.
![]() |
![]() |
---|
30/633-00-33
30/677-9245
52/322-135
52/322-135
(kézi vétellel)
Központi e-mail cím
Oktatásszervezés
Vizsgaszervezés
SALDO Klub és
Regisztrált továbbképzés
Üzenetet küldhet a fenti e-mail címekre kattintva, ha saját levelezővel rendelkezik, vagy az alábbi űrlapon keresztül is.