logo
Frissítő képzés - frissítés alatt!
A hosszú évek során számos szakember végezte el nálunk tanfolyamát, s szerezte meg az akkor aktuális, legfrissebbnek számító ismereteivel képzettségét.
Természetes, hogy a jogszabályi és gazdasági változások folyamatosan formálják azt az ismerethalmazt, amelyet képzéseink során hallgatóinknak átadunk. Ezért is valósulhat meg az, hogy ugyanaz a képzés, amit 5-10 éve adtunk, már jelentős tartalomváltozással bír a maihoz képest.
  • Ugyan végzett hallgatóink, és sokan máshol végzettek is szívesen járnak szervezett előadásainkra, szakmai klubjainkra, mégis nem egy esetben visszajönnek hozzánk, s újra végigülik képzéseinket, vagy azok egy-egy szakaszát, tantárgyát – különösen a pénzügyet és számvitelt érintő képzési részeket.
  • Ugyancsak szívesen keresnek meg bennünket akkor is, ha a tanfolyami végzettséget nem követte közvetlenül szakmai gyakorlat akár több év kihagyásával is, vagy épp a család diktálta események (GYES, GYED) vonták ki ügyfeleinket a szakmai forgalomból.
  • Olyan esetünk is volt már, amikor egy máshol frissen végzett hallgató ugyan megszerezte szakmai képesítését, mégis szükségét érezte, hogy tudását még inkább bebiztosítsa, ezért tanfolyamunk egyes részeit újrahallgatta, hogy tudása mindenképp stabil alapokon állhasson.
  • …és azokról az esetekről is szólhatnánk, amikor egy könyvelőprogram elsajátítása érdekében kapcsolódtak be képzésünkre.

Ez a „frissítő képzés” nem kerül többe, mint egy normál tanfolyam, hisz az előre egyeztetett képzési szakaszt az adott tanfolyam óradíján számítjuk fel – hisz egyébként is egy éppen aktuális tanfolyamon a többi hallgató között nyújtjuk e szolgáltatásunkat. Azoknak pedig, akik korábban nálunk végeztek ugyanilyen tanfolyamon, féláron adjuk az újrahallgatás lehetőségét, mindahányszor igénybe veszik.

Könnyen belátható, hogy ezek a képzési díjak összevethetően kedvezőbbek, mint időnként egy-egy alkalmi, adott területű továbbképzés, hogy az adott frissült szakismeret hiányából adódó hibáról, s annak bírságáról ne is beszéljünk.

Ha Ön szembesült valaha már a lemaradásnak azzal az érzésével, amit munkájában egy kihagyott, vagy már elfeledett képzésrész okozott, vagy érezte azt, hogy a frissebben végzett kollégák mintha naprakészebbek lennének, érdemes megkeresnie irodánkat.

...Vagy ha csak egyszerűen szeretné kipróbálni ezt a lehetőséget, mit nyújthat a frissített ismeret biztonsága, s a vizsgatét nélküli ismeretszerzés, hívjon fel bennünket, hogy egyeztethessük,

  • melyik ismeret-területre lenne szüksége,
  • s hogy az azt nyújtó képzésrész mikor kerül oktatásra.

Tanfolyami ajánlatunkat ide kattintva tekintheti meg.